Az egész baj ott kezdődött, hogy nagyon szeretem a tejszínes gyümölcslevest. Elhatároztam, hogy holnap a kedvenc levesemet főzöm.
Jó, hogy most bevásárlás közben eszembe jutott a tejszín. Ki is néztem, egy nagyobb dobozkával. Jó ennek még nem járt le a szavatossága, eláll a hűtőben. A pénztár távozása után a CBA- szatyorba pakoltam. Tetejére akartam tenni a tejszínes dobozkámat, nehogy valami baja essék. Akár, hogy is rendeztem a tejszínnek, már nem is jutott hely. A válltáskába tettem. Itt jó helye volt, jelszóval felszálltam az 50-es villamosra. Egy négyes-ülés egyik helye, pont rám várt. Gyorsan elfoglaltam a szabad helyet. Táskámat az ölembe véve.
Nem mondom, hogy a fent nevezett villamos simán gurult, akkorákat zökkent, hogy a táskámat erősen kellett szorítanom, hogy az ölemben maradjon.
Egypár megállót elhagyva arra lettem figyelmes, hogy az ölem irányából nedvességet éreztem. Ez mi a csoda lehet? Nem mertem, tapogatózni, lenézni meg pláne nem. Arra gondoltam, hogy a táskám
alja, valamitől nedves lett, de nem tulajdonítottam jelentőséget neki.
Arra gondoltam, hogy a hideg tejszínes dobozt éreztem, a táskámon keresztül.
Majd az volt a gyanús, hogy utastársaim, mind egy irányba néztek. Ha mindenki nézett, hát én kivétel leszek, és azért se nem néztem a táskámra. De a hölgyek csak néztek és mosolyogtak. A kezem meg egyre nyirkosabb lett, Csak lenéztem! – muszáj, mi olyan nevetséges a táskámon, vagy az ölemben? Az egyik utas nő természetesen oda mutogatott, ahova én nem mertem nézni. Egyre jobban nevetett. Mi a csuda lehet, ilyen nevetséges, de most már a másik két nő is nevetett. A balkezemet óvatosan, a táska és az ölem közé csúsztattam, de igen gyorsan ki is húztam, mert, már ragacsos folyadékot éreztem. Nagyon buta képet vághattam, mikor lenézve azt láttam, hogy egy fehér folyadék szivárgott ki a táskámból.
Nem mertem megmozdulni, csak szemlesütve vártam, hogy leszállhassak, vagy legalább az utastársak szállnának le.
A következő megállóban, sem szállt le senki. Csak továbbra is mosolyuk tárgya voltam. Közben többen is felszálltak, és ahogy a kocsi belseje felé mentek üléshelyet keresve egyesek észrevették a már nevető utasokat. A csodába is, mi ezen olyan nevetséges? Kicsit előbbre hajoltam, de a táskától nem láttam semmit. A szemközti ülésen lévő hölgy, látva, hogy én nem látok semmit, ujjával a lábam közére mutatva, jelezte, nézzek már oda.
Te jó szagú Mari néni! –.majd, elájultam a szégyenemtől. A sliccem irányából, vékony csíkban folyt nadrágomon végig a tejszín. A nadrágról a cipőmre, a cipőmről, pedig a földre csurgott a drága tejszín. Most aztán teljes zavaromban, nem tudtam mit is, csináljak. Én nem tudtam nevetni, csak valami fanyar ábrázattal próbáltam, zsebkendőt keresni a zsebemben, De minél jobban megemeltem a táskámat, hogy a zsebemhez férjek, annál jobban folyt a tejszín.
A megállóhoz közeledve felkaptam a csöpögő táskámat és leszálltam, de az ajtóban még egy felszállni akaró nénike észrevette a fehér folyadékot, és rám förmedt. Lukas a táskája. Miért nem vigyázz! Ezzel felszállt a fehér csík nyomvonalán.
Mire sietve hazaértem, a tejszínes doboz már üres volt.
Mindez történt, az 50-es villamoson.
Budapest. 2015. augusztusában.