(Esti mese felnőtteknek)
Varjú ország
határán, pösze katona állt a vártán. Fiatalon lett katona, így akarta apuka, anyuka.
Tovább tanulni nem lehetett, mivel pöszén nevelkedett.
‑ Édes fiam,
pösze Félix, légy katona! Annak tán jó leszel, kárognod ott nem sokat kell. A
parancsokra csak bólogatsz, így jó katona maradhatsz. Ha apai jó tanácsomat
betartod, még rangot is kaphatsz. Most repülj a hadnagy elé, hadd sorozzon a
többi mellé!
Sorozáson Varjú
hadnagy feszeng az ágon, a következő Varjú csak várjon, várjon! A parancsnok
egy nagyot iszik, a hangja ettől élesedik.
‑ Őrmester, most
elkezdheti, károgjon egy kicsit odakinn!
‑ Félix
önkéntes-jelölt, álljon egyenesen, ne billegjen, figyelje a hadnagyot, és
károgjon jó nagyot! Krász – krász.
‑ Hát magának mi
baja? Rekedt, mint a nyavalya! Így nem lehet katona! Honnan szalasztották ezt a
fia-borját?
‑ Erdőhátról
jöttem, kérem, ott éltem, azon a vidéken krász-krász.
‑ Anyja neve?
Halljam végre! Ne szabódjon, mondja, kérem!
‑ Anyámnak Paula
a neve, erre keresztelte Gólya atya a réten. Az apámnak nincsen helye,
erdőhátán élő, hajléktalan lélek. Így születtem pöszének, kérem. Nevelő apám
van, Flórián a neve; gyakran mondja: kár volt, kár, megcsalt az asszony, vége,
a szerelem elmúlt régen. Anyám fészke megmaradt, kell a katona kalap, hogy valamiből
megéljünk, s a fészkét is megvédjük.
‑ Pösze katonát
nem avatunk, neked azért munkát adunk. Véded majd a határt, hogy ne bántsák a
hazát. Ha idegen jön e tájra, kurjongass az erdőhátra! Jó katona lesz belőled,
hisz a hazád itt, előtted. Esküt azért kell tenned, hogy az erdőt erőddel
megvédjed. Mondd utánam: te kis mafla, én vagyok a Varjú-Szarka, kinek gyenge
lett a hangja. De a hazát megvédem, az ellenséget széjjeltépem. A hazámhoz hű
leszek, minden harcban részt veszek. Nem félek én semmitől, legkevésbé az
éjszaka csendjétől. És most esküdj!
- Krász‑krász, esküszöm,
esküszöm!
- Hangosabban, te,
butafajta, kinek anyja Varjú, s az édesapja Szarka. Így esküdni nem lehet, suttoghatsz
otthon eleget! Itt légy hangos, kemény, remegjen bele az erdő, és a rét. Ébredjen
fel minden madár, károgjon minden csőr-pár.
‑ Még egyszer
mondd gyorsan, gyorsan, a hazámat megvédem mostan.
‑ Krász‑krász,
mostan, mostan, megvédem gyorsan-gyorsan! Esküszöm apámra, kit sohasem láttam,
csak mindig vártam, vártam. Esküszöm én magára a hadnagy úrra, s hazára. Krász‑krász,
így jó leszek katonának? Vagy esküdjek tovább, és így védjem a hazát?
Pösze Varjú mit
tehetett, másnap őrségbe sietett. Egyenruhába feszített szegény, szolgálata egy
kész regény! Alig állt egy száraz ágon, mely hajladozott minden áron. Dűlt ő
jobbra, dűlt ő balra, a szél csak úgy nyalta-falta. Szolgálata nem volt játék, a
munka dicséretére váljék.
S ekkor jött egy
Sas, aki pont feléje tart.
- Ne állj elébem,
te tarka-barka, úgy nézel ki, mint egy madárijesztő! Hitvány lélek, utam sietős,
tőled nem félek! Józanodj ki minél előbb, ne dülöngj a vendég előtt!
Félixet meglepte
az erélyes hang.
‑ Krász-krász!
- rikácsolta, szárnyával az utat eltorlaszolta. Idegen ide be nem léphet, ne
zavarja Varjú népet! Parancsom van, vegyem vérét, ki háborgatni meri békénk.
‑ Most hagyd
abba, te kis balga, hangod olyan, mint egy lányé, nem olyan, mint egy katonáé!
Útlevelem rendbe, be- repülhetek csendbe. Itt a szárnyam alól vedd ki, ha
olvasni tudsz, akkor szedd ki! Ha nem, hát menj a pokolba, ne hozz szégyent a korodra!
Engem vár a kedvesem, Varjú anyó, a szerelmem. Ajándékot viszek neki, ebben
majd örömét leli. Özvegy lett szegény, a párja elhullt, nem volt remény.
‑ Krász-krász, hidd
el, értem én ezt, de az ajándék érdekelne! Látnom kell azt, amit viszel! A
tarisznyád domborodik, benne egy Pocok mozgolódik. Élő állat szállítása ily
módon tilos! A tarisznyát itt hagyod, hazafelé megkapod!
‑ Ez lehetetlen,
arra kérlek, a parancsnokot, hozd elébem!
- Krász-krász, a
hadnagy urat kérem! Parancsnok úr, mit tegyek? Egy Sas madár itt kesereg. A
papírja oké, rendben. Csak a csomagja nincs csendben. Mocorog a Pocok, kit ajándéknak
szántak, beengedjem, vagy reá vigyázzak?
‑ A szabályzat
előírja, mit tegyél, aszerint cselekedjél!
‑ Jól van, jól
van Sas úr, megértem a szerelmet, mely nagyúr! Eridj hát, vidd a Pockot, hadd
örüljön Varjú asszony! De nem szeretném, hogy a fészkébe szállj, mert egy Sas
és egy Varjú furcsa pár! Krász-krász…