Kellemetlen helyzet

KELLEMETLEN HELYZET
     (Az 50-es villamoson)

   Alig helyezkedtem el, még a maradék ülőhelyen, a hamar megtelt kocsiban, és máris indult. Örültem, hogy sikerült leülnöm és nem kell állnom a végállomásig.
  Két megállóval később egy idős bácsi szállt fel kezében egy CBA-as szatyorral. Megkapaszkodott az ülésem támlájában, de ahogy a villamos rángatott ő úgy dűlt, hol jobbra, hol balra. Egy ideig néztem az utasokat, hátha akad egy udvarias valaki, aki átadja a helyét. De az ülők, vagy olvastak, vagy a telefonjukkal játszottak. Egyesek a tekintetüket az ablakra erőltetve kifelé nézett! – mindenki elfordult.   Megsajnáltam a bácsikát, látva a helyzetét, felajánlottam neki a ülő helyemet. Tessék leülni, és lassan emelkedni kezdtem ülő helyzetemből.
  – Maga hány éves? Szegezte nekem kérdését a bácsi. Erre a meglepetésre nem számítottam. De egy rövidke habozás után rávágtam, – én nyolcvan vagyok.
  – Én meg 74! És mosolyra húzta a száját. Maradjon csak ülve, én vagyok a fiatalabb.
Lassan visszacsúsztam az ülésbe. De a bácsi, emigyen folytatta.
  – Hányszor megy ki éjszaka? – Semmi kétség ez nekem szólt? Felelni meg muszáj! Körül néztem valóban nekem szólt ez a kérdés. Erre az utasok kezdték abbahagyni elfoglaltságukat, van akinek csak most esett le a tantusz, Egyre többen  kuncogva felém néztek. Nem gondolom, hogy erre ebnyien kíváncsiak lennének.
  Most már, muszáj voltam felelni, ezt az utasok többsége is elvárta.
  – Én kétszer-háromszor, attól függ mennyit, iszom este.
  – Az nagyon jó. Képzelje nekem ötször-hatszor is ki kell mennem. Már a feleségem is lázadozik, hogy mindig zavarom. De mit tehetek mást. Már jártam a Kékgolyó utcai Onkológián is, de minden negatív, még a prosztatám, se sokkal nagyobb egy diónyinál.
  Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. De a bácsi folytatta.
  – A maga prosztatája mekkora, biztos megvizsgálták már?
  – Most mit mondjak!  Most még nagyobb zavarba hozott a bácsika  Mér kell az egész kocsinak tudnia, hogy az én prosztatám mekkora! Mit tegyek, mondjam vagy, ne mondjam? Már úgyis mindegy, ránk figyel mindenki lassan minden utas, fogja már ismerni testem anatómiai részeit. Nekem megfelelő. Válaszoltam szem lesütve.
  – Enyémre azt mondta az urológusom, hogy nem vészes! Ettől nyugodtan egyszer kétszer is elég kimennie Már többen nevetni kezdtek körülöttünk. Te jó Isten ez a bácsi sosem száll le rólam?
 – Mondja a maga PSA mennyi? – Sok mondom én – mennyi az a sok, hát közel van a százhoz. – Érdekes nekem sokkal kevesebb, és mégis ilyen gyakran járok pisilni. Most már az egész kocsi rajtunk nevetett. Az én vérnyomásom, már valószínű a fellegekben jár. Már nem mertem felnézni, hiszen az egész kocsi tisztában van az urológiai problémámmal. De a bácsi csak folytatta. Milyen gyógyszert szed? – Daumildot, – feleltem kurtán. – azt nem ismerem, és mennyit szed?       – Napi egyet, azt is csak este. Válaszoltam. – Én sokkal többet szedek kontrázott rá a kis öreg.
 Na most már ezt is tudja az egész kocsi!
  – Nagyon szívesen, ajánlok magának egy kiváló orvost az Onkológiai Intézetben. Ahhoz bátran, bizalommal mehet, nekem is úgy ajánlották.
  Csak már a végállomáson lennénk. Köszönöm bácsika, nekem is van orvosom!
  Van Isten a következő megállóban leszállt a bácsi.
  Egy darabig még rám néztek az utasok, aztán lassan újra a fülükbe kerültek a telefonok zsinórjai, rádióztak tovább. Az idősek kinéztek az ablakon. Én arra gondoltam, de kár volt sietni, rá értem volna a következő villamosra felszállni.