FELFELÉ A LEJTőN
Az igaz mesét úgy
kezdem, hogy valóban megtörtént ez a mesébe illő kis történet.
Egy mindent
kiszámító embert, és egy kevésbé kiszámító feleséget mutatok be, e rövidke
írásomban!
A mindent
előre kiszámító embert nevezzük el Eleknek, míg a kevésbé kiszámító
asszonyságot nevezzük Lenkének. Elek
mindent megtervez, kiszámol, ha kell költségeket, sőt még azt is milyen
fáradságok érhetik, hogy járhat jobban. Ugyanis nála a kényelem az első helyen
áll! Lenke
általában mindent párjára hagy, tudja, ismeri már eléggé ahhoz, hogy kisebb
súrlódások ne árthassanak a családi harc mezején. Ilyen volt a legutóbbi esete
is Elekkel. Egy
kánikulai meleg napon a házaspár, egy korábbi meghívásnak eleget téve Elek
barátaihoz készülődtek. ‑ Édesem
nagyon szeretném, ha elegáns lennél! ‑ nehogy Kornélék azt higgyék, hogy… ‑ Nézd Elek
én nem ismerem az állítólagos barátaidat, de ha már meghívtak, illik rendesen
kinézni! Bár egy ilyen forró napon, egy vékony karton ruha is megteszi. ‑ De édes
szívem azt a szép piros kosztümödet vedd fel, tudod, abba tetszel nekem a
legjobban. ‑ Na nem! –
ezt nem kívánhatod tőlem, ilyen meleg napon! Szó sem lehet róla. Te egy rövid
ujjú vékony ingbe jössz, és tőlem elvárnád, hogy kosztümbe menjek, ráadásul
bélelt is! A fehér selyemruhámat veszem fel! ‑ De Lenkém
édes a piros oly jó áll rajtad, kiemeli az amúgy is formás alakodat. ‑ Te Elek
hóvá viszel engem, divatbemutatóra vagy látogatóba? ‑ Tudom,
hogy meleg lesz egésznap, bár este lehűlhet, de abban a ruhában mindig sikered
van! Tedd meg a kedvemért! Lenke
mérgelődik magában, más ruhában már nem is tetszem, csak a ruha teszi a nőt
nővé. Velem akar reprezentálni. Pár évvel ezelőtt még mindegy volt, hogy mivolt
rajtam. ‑ Édesem ki
is vasalnám neked, de tudod, hogy a vasalás nem megy nekem, még megégetném,
mint a nejlon blúzodat. Légy szíves vasald ki, mert látok rajta egy pár nem
odavaló ráncot. Már be is dugtam a vasalót, na légy szí… ‑ Te egy
erőszakos fráter vagy! – nem sajnálsz engem ilyen meleg kosztümben? ‑ De ugye
értem megteszed, csak azért, hogy büszke lehessek rád. A buszok már hűtve
vannak, a villamost kilehet bírni, a metróba meg nem süt be a nap, Ugye
megteszed a te Elekecskédnek? Lenke még
egy ideig szabódik, aztán a melegvasalóval kiegyengeti azokat a csúnya
ráncokat, amit amúgy is csak Elek vesz észre. Hogy mit eszik ezen a piros ruhán
számomra furcsa, mostanában mindig ezt kell felvennem! Érthetetlen! ‑ Drágám az
ajándékokat elcsomagoltad ugye? Belefértek a CBÁ - s szatyorba? Ha nem, akkor
tedd a TESCO zacskóba ‑ Mindent
én csináljak? ‑ Á dehogy
is, csak te olyan jól tudsz pakolni, neked még a csomagok is szót fogadnak.
Különben is a nagybevásárlásoknál mindig te pakolsz, mert én a felét sem tudnám
beletenni. Látod neked sikerült! Az italokat is bele tetted? ‑ Még mit
nem, azt a háromliteres sörös dobozt, hogy képzelted Elek? ‑ Nem fért
bele? Nahát akkor a hátizsákot vedd elő abba biztos, elfér! ‑ Elek ide
figyelj! – most kirándulni megyünk, vagy vendégségbe? ‑
Egyetlenkém, édes ez a meglepi! ‑ Nekem,
vagy kinek? ‑ Ugyan
drágaságom, csak nem hagyhatjuk itthon, biztos nagyon fognak Kornélék örülni
neki, ja még ezt az üveg-kísérőt is tedd bele, majd elfelejtettem. Úgy ér a sör
valamit, ha van kísérője, én se mennék nélküled semmire, látod a sör is ilyen. ‑ Honnan
veszed ezt a badarságot Elek? ‑ Tudod
mikor katona voltam…! ‑ Ne kezd,
elegem van a katona meséidből! Még a kutya is bemegy a házába, ha
katonaságodról mesélsz. Remélem a vendégeknél nem a te élményeidet, kell
hallgatnom, és úgy kell viselkednem, mint aki most hallja először. ‑ Lenke
indulhatunk? – Hű, de
nehéz lett ez a szatyor! Ha bezártad a kaput ugye átveszed Elek? ‑ Természetes,
csak türelem kedvesem! Ma különösen jó szénnel tüzel a jó Isten! Ez biztos nem
magyar barnaszén. Na hozd még egy kicsit a szatyrot meg a hátizsákot csak a
megállóig, aztán váltás én cipelem tovább. Látod még a metrón is én, cipelem,
ha felértünk újra átveheted. ‑ Elek ez a
jó buszmegálló, vagy a szemközti? ‑ Ez a jó,
már jön, add is ide a cuccot, ‑ fogom már! ‑ Te jó ég,
meddig megyünk még, már több mint tizenkét megállót jöttünk…!
‑ Na
leszállunk, megérkeztünk végre? ‑ Nem
egészen édesem, ezen az úton fel kell mennünk a domboldalba, és gyönyörű lesz a
kilátás. Ja most te vagy a soros, vedd át a csomagokat, ne csüggedj, ahogy
felértünk máris ott vagyunk. ‑ Elek ezt
nem mondtad, hogy felfelé is kell menni. ‑ Drágám
akkor is te vagy a soros cipelő, ha mondtam, ha nem. Különben is azt hittem
tudod, hogy hól laknak az ismerőseink? ‑ A te
ismerőseid, de nem az enyémek. ‑ De, ha
felérünk, akkor a te ismerőseid is lesznek! ‑ És addig
cipeljem én ezt a dög nehéz szatyrot és még a hátizsákot is? ‑ Drágám te
vagy a soros, a szabály az, szabály. Különben is a villamoson, a metrón, és a
buszon is én vittem, de a lábbusz már a te bizniced! ‑ Na, most
már elég volt! – vagy viszed tovább, vagy itt marad az árok partján! ‑ Hát így
számítson az ember a feleségére!… Istenem micsoda időket élünk!