Felfelé a lejtőn

FELFELÉ A LEJTőN



   Az igaz mesét úgy kezdem, hogy valóban megtörtént ez a mesébe illő kis történet.
   Egy mindent kiszámító embert, és egy kevésbé kiszámító feleséget mutatok be, e rövidke írásomban!
   A mindent előre kiszámító embert nevezzük el Eleknek, míg a kevésbé kiszámító asszonyságot nevezzük Lenkének.   Elek mindent megtervez, kiszámol, ha kell költségeket, sőt még azt is milyen fáradságok érhetik, hogy járhat jobban. Ugyanis nála a kényelem az első helyen áll!   Lenke általában mindent párjára hagy, tudja, ismeri már eléggé ahhoz, hogy kisebb súrlódások ne árthassanak a családi harc mezején. Ilyen volt a legutóbbi esete is Elekkel.   Egy kánikulai meleg napon a házaspár, egy korábbi meghívásnak eleget téve Elek barátaihoz készülődtek.   ‑ Édesem nagyon szeretném, ha elegáns lennél! ‑ nehogy Kornélék azt higgyék, hogy…   ‑ Nézd Elek én nem ismerem az állítólagos barátaidat, de ha már meghívtak, illik rendesen kinézni! Bár egy ilyen forró napon, egy vékony karton ruha is megteszi.   ‑ De édes szívem azt a szép piros kosztümödet vedd fel, tudod, abba tetszel nekem a legjobban.   ‑ Na nem! – ezt nem kívánhatod tőlem, ilyen meleg napon! Szó sem lehet róla. Te egy rövid ujjú vékony ingbe jössz, és tőlem elvárnád, hogy kosztümbe menjek, ráadásul bélelt is! A fehér selyemruhámat veszem fel!   ‑ De Lenkém édes a piros oly jó áll rajtad, kiemeli az amúgy is formás alakodat.   ‑ Te Elek hóvá viszel engem, divatbemutatóra vagy látogatóba?   ‑ Tudom, hogy meleg lesz egésznap, bár este lehűlhet, de abban a ruhában mindig sikered van! Tedd meg a kedvemért!   Lenke mérgelődik magában, más ruhában már nem is tetszem, csak a ruha teszi a nőt nővé. Velem akar reprezentálni. Pár évvel ezelőtt még mindegy volt, hogy mivolt rajtam.   ‑ Édesem ki is vasalnám neked, de tudod, hogy a vasalás nem megy nekem, még megégetném, mint a nejlon blúzodat. Légy szíves vasald ki, mert látok rajta egy pár nem odavaló ráncot. Már be is dugtam a vasalót, na légy szí…   ‑ Te egy erőszakos fráter vagy! – nem sajnálsz engem ilyen meleg kosztümben?   ‑ De ugye értem megteszed, csak azért, hogy büszke lehessek rád. A buszok már hűtve vannak, a villamost kilehet bírni, a metróba meg nem süt be a nap, Ugye megteszed a te Elekecskédnek?   Lenke még egy ideig szabódik, aztán a melegvasalóval kiegyengeti azokat a csúnya ráncokat, amit amúgy is csak Elek vesz észre. Hogy mit eszik ezen a piros ruhán számomra furcsa, mostanában mindig ezt kell felvennem! Érthetetlen!   ‑ Drágám az ajándékokat elcsomagoltad ugye? Belefértek a CBÁ - s szatyorba? Ha nem, akkor tedd a TESCO zacskóba   ‑ Mindent én csináljak?   ‑ Á dehogy is, csak te olyan jól tudsz pakolni, neked még a csomagok is szót fogadnak. Különben is a nagybevásárlásoknál mindig te pakolsz, mert én a felét sem tudnám beletenni. Látod neked sikerült! Az italokat is bele tetted?   ‑ Még mit nem, azt a háromliteres sörös dobozt, hogy képzelted Elek?   ‑ Nem fért bele? Nahát akkor a hátizsákot vedd elő abba biztos, elfér!   ‑ Elek ide figyelj! – most kirándulni megyünk, vagy vendégségbe?   ‑ Egyetlenkém, édes ez a meglepi!   ‑ Nekem, vagy kinek?   ‑ Ugyan drágaságom, csak nem hagyhatjuk itthon, biztos nagyon fognak Kornélék örülni neki, ja még ezt az üveg-kísérőt is tedd bele, majd elfelejtettem. Úgy ér a sör valamit, ha van kísérője, én se mennék nélküled semmire, látod a sör is ilyen.   ‑ Honnan veszed ezt a badarságot Elek?   ‑ Tudod mikor katona voltam…!   ‑ Ne kezd, elegem van a katona meséidből! Még a kutya is bemegy a házába, ha katonaságodról mesélsz. Remélem a vendégeknél nem a te élményeidet, kell hallgatnom, és úgy kell viselkednem, mint aki most hallja először.   ‑ Lenke indulhatunk?   – Hű, de nehéz lett ez a szatyor! Ha bezártad a kaput ugye átveszed Elek? ‑ Természetes, csak türelem kedvesem! Ma különösen jó szénnel tüzel a jó Isten! Ez biztos nem magyar barnaszén. Na hozd még egy kicsit a szatyrot meg a hátizsákot csak a megállóig, aztán váltás én cipelem tovább. Látod még a metrón is én, cipelem, ha felértünk újra átveheted.   ‑ Elek ez a jó buszmegálló, vagy a szemközti?   ‑ Ez a jó, már jön, add is ide a cuccot, ‑ fogom már!   ‑ Te jó ég, meddig megyünk még, már több mint tizenkét megállót jöttünk…!
   ‑ Na leszállunk, megérkeztünk végre?   ‑ Nem egészen édesem, ezen az úton fel kell mennünk a domboldalba, és gyönyörű lesz a kilátás. Ja most te vagy a soros, vedd át a csomagokat, ne csüggedj, ahogy felértünk máris ott vagyunk.   ‑ Elek ezt nem mondtad, hogy felfelé is kell menni.   ‑ Drágám akkor is te vagy a soros cipelő, ha mondtam, ha nem. Különben is azt hittem tudod, hogy hól laknak az ismerőseink?   ‑ A te ismerőseid, de nem az enyémek.   ‑ De, ha felérünk, akkor a te ismerőseid is lesznek!   ‑ És addig cipeljem én ezt a dög nehéz szatyrot és még a hátizsákot is?   ‑ Drágám te vagy a soros, a szabály az, szabály. Különben is a villamoson, a metrón, és a buszon is én vittem, de a lábbusz már a te bizniced!   ­‑ Na, most már elég volt! – vagy viszed tovább, vagy itt marad az árok partján!   ‑ Hát így számítson az ember a feleségére!… Istenem micsoda időket élünk!