Diplomata táska

– Halló, halló gömbölyítő üzem? – Nem kérem ez a Teke gyár. – Érdekes azt hittem, a gömbölyítők jelentkeznek. – Halló, mondtam már, hogy ez a Teke gyár. – Milyen gyár Tőke gyár? Ilyenről még nem hallottam! – Nem Tőke, hanem TEKE lebetűzzem? – Nem, muszáj, értem már! Jól van, ne mérgelődjön én azt a céget, keresem, amelyik kerekíti a humoros golyókat. – Ja, azt mi csináljuk, ezzel kellett volna kezdeni! – Akkor jó, nem tudtam, hogy maguk kerekítenek! Én egy üzleti ajánlattal bátorkodom zavarni Önöket. Kérem, kapcsolja a titkárságot, szívesen, de nem ők foglalkoznak üzleti ajánlatokkal, hanem a kereskedelmi osztály. – Akkor kapcsolja a kufárokat, ja, bocs nem kufárok, kereskedők. – Szemtelen egy nő. – Kereskedelmi osztály titkársága. Halló, Babi te vagy? Egy szemtelen kereskedő van a vonalban, titeket keres. – Oké, különben minden kereskedő erőszakos, szemtelen. – Jó napot kívánok, elnézést a zavarásért, de szeretnék beszélni a kereskedelmi osztályon valakivel. – Én vagyok valaki! Jó leszek? Ha, jó hát rendben, hallgatom, de nem vásárolunk és üzletet, sem kötünk. – Kérem, várjon, hallgasson meg! – Mondja, mit akar? Ilyen erőszakos is csak kereskedő lehet. – Az lenne a kérésem, hogy ha tudna fogadni, könnyebb lenne elmondanom a lényeget és mintát is tudnék mutatni. De ezt telefonon lehetetlen. Olyan dologról van szó, ami biztosan érdekli magukat, mert még ilyen a kereskedelemben nincs! – Mi lenne az, annyit csak elmondhat telefonon is? – Hát kérem ezt látni, kell! Egy humoros egészségügyi védőszer. Többet nem mondhatók! – Nézze, most nem érünk rá, de kb. két hét múlva, visszatérhetünk a témára. Hívjon akkor! – Rendben hívni fogom, és köszönöm előre is, hogy fogad. – Na, végre sikerült leráznom ezt, az erőszakos nőt. – Halló, halló, jó reggelt! Én már többször kerestem azt a valakit, akivel rendkívüli egészségügyi védőszer témában, már beszéltem. – Igen, igen emlékszem, jövő héten, pénteken tízkor jöjjön vissza, kollégáim is itt lesznek, akkor megbeszéljük, megnézzük azt a humoros dolgot. Hozzon feltétlen mintát többet is. Hátha érdekel, és tudunk esetleg szerződést is kötni. És még valamit, írja le részletes jellemzőit az árunak (kik gyártják, honnan származik stb.) tudja ez így szokás. – Rendben lesz minden! Viszontlátásra. Pénteken. Az ifjú hölgy péntek reggel ballábbal kelt, azaz ballábát tette a papucsa mellé. Na, ez nem jól kezdődik, jegyezte meg félig álmosan. Ma úgy látszik, nem lesz felhőtlen a napom, állapította meg. Diplomata táskájába betette a minta kollekciójának néhány darabját, majd a megfelelő iratokat, sőt az előre meg- szerkesztett szerződést is. Biztos volt a dolgában, kapni fognak ezen az ajánlaton, csak alá kell írniuk a szerződést. Nem rabolom sokáig a drága idejüket. Ezzel a táskáját a hátsó ülésre dobva elindult a már ismert címre. A helyszínre érve megnyomta a nagykapu csengőjét. A kapu méltóság teljesen, a sínén lassan gurulva, szabad utat biztosított az előtte álló kocsinak. A kis hölgy indított, azaz csak indult volna, de a kerekek egyhelyben pörögtek. Na még ez hiányzott be se tudok állni az udvarba? Sokszori próbálgatás után még mindig a kapu előtt állt, a járdát kettészelve a járókelők bosszúságára. Se hátra, se előre. Ami nem megy, az nem megy, Leninre gondolva szaladt a portásfülkéig. – Legyen szíves portás úr felszólni a kereskedelmi osztályra, hogy itt vagyok, de nem tudok bejönni a kocsi fennakadt a bejáratnál a hóban. – Csak ennyi az óhaja? – Halló, itt vagyok! Nem késtem el a randevúról, itt vagyok. Valaki segítene kitolni a kocsimat a hóból. – Szóljon a portásnak, az majd segít! – Én nem tudok segíteni, fáj a derekam, de majd szólok valakinek. Apropó van lapátja, vegye elő! – Lapát az meg minek, ki kell tolni és kész. – Nagyon köszönöm portás úr a segítségüket, egyedül nem boldogultam volna. – Máskor hozzon lapátot, ha idejön. – Ne haragudjanak, de a sok hó miatt csúsztam egy kicsit. – Sok időnk nincs, mert mindjárt itt a következő tárgyaló partner. Halljuk gyorsan, miről is van szó? – Kérem én egy üzbég céggel, állok kapcsolatba, aki gyártja a humoros óvszereket, én vagyok a cégük egyedüli forgalmazója kis hazánkban. – El hisszük, de szeretnénk látni az árut. – Máris mutatom, kérem. Ezzel táskáját az asztalra téve, nyitni kezdi. A számsorok tologatásával próbálja a zárat kinyitni. De az nem nyílik. Újabb tologatás a számzáron. Még mindig semmi. A kereskedők egymásra néznek, egyre türelmetlenebbek. A hölgy egyre idegesebb, most már üti, rázza a táskát, de az csak nem akar kinyílni. – Hölgyem elfelejtette a kódját, miért nem írta fel, ha egyszer ilyen feledékeny, jegyzi meg az egyik kereskedő. – Jaj, dehogy felejtettem el, megtanultam. – akkor elromlott a zár. Sajnos nekünk nincs időnk várni, míg megjavul. – De kérem, várjanak még! Nem tudom, mi történhetett a táskával idáig működött jól. – Tudja mit, majd ha lesz egy megbízható táskája, akkor esetleg tárgyalhatunk! – Nem lennének kedvesek egy másik időpontot adni? – Sajnáljuk, a titkárság osztja be az időnket. Viszontlátásra, de a táskáját addigra cserélje ki! Ez nem igaz, ilyen nincs, hogy egy rossz táska miatt lecsúszok egy jónak ígérkező üzletről. Ezzel a táskát nagyon dühösen a hátsó ülésre dobta. Fene ezt a kátyús utakat mérgelődött magában Ebben a pillanatban behajtott egy jókora gödörbe és ekkor csodák csodájára felpattant a diplomatatáska teteje. A hölgy hátranézett, de már az iratok egy része és a mintakollekció, már a koszos, vizes gumiszőnyegen hevert. Jé, csodálkozott a nő, visszaforduljak, kérdezte önmagától? Már majdnem kanyarodni akart vissza, mikor ráeszmélt, úgysem fogadnák és a dokumentáció vizes, sáros. Se baj, majd kérek új időpontot, s hátha nem ballábbal kelek.