Buksi látszólag ugyanolyan kutya volt, mint a többi
eb. Megvolt a négy lába, farka, füle, még a szürke foltok sem hiányoztak róla.
Buksi farkcsóválásban, értelemben és hűségben volt különb a társainál. Abban az
afrikai városban, melyben hasznos életét élte, minden magyar polgár ismerte és
nagyon szerette Buksit. Állandó beszédtéma volt lénye, hűsége, ragaszkodása a
magyarokhoz, arról nem is szólva, hogy minden magyar szót megértett.
Ha új magyar család érkezett
a kolóniába, Buksi azonnal megismerkedett és barátságot kötött velük. Ilyen
kutyával még nem találkoztam, aki ennyi jó tulajdonsággal rendelkezett és
szimpátiával bírt a magyarokkal. A gyerekekre pedig megkülönböztetett
figyelemmel vigyázott és kísérte őket az utcán.
Buksi kutyus napi programja
a következőképpen alakult: Reggel kisétált az iskolabusz megállójába, ott
bevárta a kolónia iskolás gyerekeit. Egy kis játék, simogatás, valamint a
reggeliből megmentett harapni való után, Buksi megvárta a busz indulását, s
csak utána indult vissza a kirendeltség udvarára. Egyszer-egyszer az is
előfordult, hogy a busz elé szaladt és ugatással jelezte, hogy egy gyerek futva
közeledik. Tessék megvárni – ugatta a bennszülött sofőrnek. Hazaérve egy
árnyékos fa alatt kényelmesen elnyújtózkodott, úgyhogy szemmel tartsa a
bejáratot. Látszólag nagyon meg volt elégedve a sorsával.
Buksi tudta azt, hogy a
háziasszonyok nemsokára bevásárló körútra indulnak a piacra, és az üzletekbe.
Legtöbbszőr kocsival mentek. Ennek kevésbé örült, mert ilyenkor loholni kellett
a forgalmas utcán a kocsi után. Azt szerette, ha sétálva, beszélgetve mennek a
háziasszonyok, jobban tudta szemmel tartani őket. Sokszor előfordult, hogy a
nyelve a földig ért a negyvenfokos melegben, úgy loholt a gépkocsi után.
Buksi azt is tudta, hogy ki
hogyan vezeti a gépkocsit. Előfordult, hogy előre szaladt a piac irányába, csak
időnként pislogott vissza, hogy követi-e a gépkocsi. Ha hivatásos vezető
vezetett, az mindig sietett, mert nem akart sokáig a piacon várakozni, mikor
más dolga is akadt bőven. Buksi kötelességei közé tartozott, hogy lásson
mindent, és ott legyen a magyarok között, ha kell, megvédelmezze őket.
Előfordult, hogy csavargó
kutyák vették körül a békésen sétáló nőket, vagy gyerekeket. Ilyenkor Buksi
fog-vicsorgatva utasította rendre a csavargó ebeket. Jelezve, hogy ő a felelős
a békésen sétálók testi épségéért. Előfordult, hogy egy hűsítő italért beültek
a vásárlók, valami klimatizált ivóba, ilyenkor Buksi várt a bejárat előtt és
addig nem mozdult, míg gazdái el nem hagyták a helyiséget.
Buksi mindezen
szolgálataiért, finom, magyaros ebédben részesült, és fáradtan, de jóllakva
nyúlt el egy mangó fa alatt. De oly éberen, hogyha nyílt az ajtó már
felfigyelt, ki megy el, kit kell elkísérnie. Az természetes volt számára, hogy
az iskolabusz elé menjen. Érdekes-ségképpen jegyzem meg, hogy Buksinak
csodálatos idő-érzéke volt. Tudta, mikor kell érkeznie a busznak, vagyis a
kolónia gyerekeinek. Ő mindig pontos volt, tudni lehetett, hogyha Buksi nem
volt már az udvaron, biztos elindult a buszmegállóba. A gyerekek mindig kitörő
örömmel fogad-ták a rájuk várakozó kutyát. Természetesen a megmaradt tízóraiból
Buksinak is jutott bőven.
Buksi esti programjai közé
tartozott, hogy rendszeresen hazakísérte a látogatókat. Leshelyéről mindig
éberen figyelte a távozókat, és ha felfedezte, hogy az illető magyar, akkor
rögtön a nyomába szegődött és hazáig kísérte. Sok esetben megcsodáltuk Buksi
képességeit, mellyel ki tudta választani az emberek közül a jókat és a kevésbé
jókat. Megesett, hogy a neki tetsző koldust beengedte az udvarra, de aki nem
volt szimpatikus azt rögtön kikergette.
A tengerparti fürdésekre is
örömmel kísérte főleg a gyerekeket. Ott hasalt a homokban és mereven figyelt
mindent. Ha valaki hosszú botjával halat fogott, nem tetszését hangos ugatással
jelezte. Buksi legnagyobb ellenségei közé tartoztak az alkalmi állatárusok. Nem
szívelte őket s portékáikat. Rögtön hangos vonyítással jelzett, ha állatárus
közelített az udvarhoz. Ilyenkor dühét alig lehetett lecsillapítani.
Buksi hűségével,
ragaszkodásával, híressé vált a kolónián belül és kívül. A távozó magyarok többsége
haza akarta hozni Budapestre. De mindenkiben rögtön felmerült a kérdés, hogy
vajon a pesti élethez hogyan tudott volna alkalmazkodni, mikor életében nem
volt póráz a nyakán és nem tudta, hogy létezik olyan kosár, melyben nem tud
ugatni, esetleg védekezni. Egy bezárt lakás, milyen hatással lenne rá. Így hát
csak könnyes szemmel való búcsúzás jutott mindenkinek, aki végleg hazautazott.
Buksiról még a későbbiekben
sokat hallottam, fény-képe és emléke felejthetetlen maradt. új magyar család érkezett
a kolóniába, Buksi azonnal megismerkedett és barátságot kötött velük. Ilyen
kutyával még nem találkoztam, aki ennyi jó tulajdonsággal rendelkezett és
szimpátiával bírt a magyarokkal. A gyerekekre pedig megkülönböztetett
figyelemmel vigyázott és kísérte őket az utcán.
Buksi kutyus napi programja
a következőképpen alakult: Reggel kisétált az iskolabusz megállójába, ott
bevárta a kolónia iskolás gyerekeit. Egy kis játék, simogatás, valamint a
reggeliből megmentett harapni való után, Buksi megvárta a busz indulását, s
csak utána indult vissza a kirendeltség udvarára. Egyszer-egyszer az is
előfordult, hogy a busz elé szaladt és ugatással jelezte, hogy egy gyerek futva
közeledik. Tessék megvárni – ugatta a bennszülött sofőrnek. Hazaérve egy
árnyékos fa alatt kényelmesen elnyújtózkodott, úgyhogy szemmel tartsa a
bejáratot. Látszólag nagyon meg volt elégedve a sorsával.
Buksi tudta azt, hogy a
háziasszonyok nemsokára bevásárló körútra indulnak a piacra, és az üzletekbe.
Legtöbbször kocsival mentek. Ennek kevésbé örült, mert ilyenkor loholni kellett
a forgalmas utcán a kocsi után. Azt szerette, ha sétálva, beszélgetve mennek a
háziasszonyok, jobban tudta szemmel tartani őket. Sokszor előfordult, hogy a
nyelve a földig ért a negyvenfokos melegben, úgy loholt a gépkocsi után.
Buksi azt is tudta, hogy ki
hogyan vezeti a gépkocsit. Előfordult, hogy előre szaladt a piac irányába, csak
időnként pislogott vissza, hogy követi-e a gépkocsi. Ha hivatásos vezető
vezetett, az mindig sietett, mert nem akart sokáig a piacon várakozni, mikor
más dolga is akadt bőven. Buksi kötelességei közé tartozott, hogy lásson
mindent, és ott legyen a magyarok között, ha kell, megvédelmezze őket.
Előfordult, hogy csavargó
kutyák vették körül a békésen sétáló nőket, vagy gyerekeket. Ilyenkor Buksi
fog-vicsorgatva utasította rendre a csavargó ebeket. Jelezve, hogy ő a felelős
a békésen sétálók testi épségéért. Előfordult, hogy egy hűsítő italért beültek
a vásárlók, valami klimatizált ivóba, ilyenkor Buksi várt a bejárat előtt és
addig nem mozdult, míg gazdái el nem hagyták a helyiséget.
Buksi mindezen
szolgálataiért, finom, magyaros ebédben részesült, és fáradtan, de jóllakva
nyúlt el egy mangó fa alatt. De oly éberen, hogyha nyílt az ajtó már
felfigyelt, ki megy el, kit kell elkísérnie. Az természetes volt számára, hogy
az iskolabusz elé menjen. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Buksinak
csodálatos idő-érzéke volt. Tudta, mikor kell érkeznie a busznak, vagyis a
kolónia gyerekeinek. Ő mindig pontos volt, tudni lehetett, hogyha Buksi nem
volt már az udvaron, biztos elindult a buszmegállóba. A gyerekek mindig kitörő
örömmel fogadták a rájuk várakozó kutyát. Természetesen a megmaradt tízóraiból
Buksinak is jutott bőven.
Buksi esti programjai közé
tartozott, hogy rendszeresen hazakísérte a látogatókat. Leshelyéről mindig
éberen figyelte a távozókat, és ha felfedezte, hogy az illető magyar, akkor
rögtön a nyomába szegődött és hazáig kísérte. Sok esetben megcsodáltuk Buksi
képességeit, mellyel ki tudta választani az emberek közül a jókat és a kevésbé
jókat. Megesett, hogy a neki tetsző koldust beengedte az udvarra, de aki nem
volt szimpatikus azt rögtön kikergette.
A tengerparti fürdésekre is
örömmel kísérte főleg a gyerekeket. Ott hasalt a homokban és mereven figyelt
mindent. Ha valaki hosszú botjával halat fogott, nem tetszését hangos ugatással
jelezte. Buksi legnagyobb ellenségei közé tartoztak az alkalmi állatárusok. Nem
szívelte őket s portékáikat. Rögtön hangos vonyítással jelzett, ha állatárus
közelített az udvarhoz. Ilyenkor dühét alig lehetett lecsillapítani.
Buksi hűségével,
ragaszkodásával, híressé vált a kolónián belül és kívül. A távozó magyarok többsége
haza akarta hozni Budapestre. De mindenkiben rögtön felmerült a kérdés, hogy
vajon a pesti élethez hogyan tudott volna alkalmazkodni, mikor életében nem
volt póráz a nyakán és nem tudta, hogy létezik olyan kosár, melyben nem tud
ugatni, esetleg védekezni. Egy bezárt lakás, milyen hatással lenne rá. Így hát
csak könnyes szemmel való búcsúzás jutott mindenkinek, aki végleg hazautazott.
Buksiról még a későbbiekben
sokat hallottam, fény-képe és emléke felejthetetlen maradt.