Bernát

Bernát megállt a tükör előtt, félig csukott szemét kinyitotta, bár nem szívesen nézett a tükörbe. Félt, hogy lelkiismeretével találja magát szemben. De úgy érezte, nincs szégyellni valója. Félt, hogy a tükörképe, nem úgy értékeli az elmúlt 15 évet, mint kellene. Riadt tekintete cikázott saját arcán, ráncai mélyen elültek és végleges helyüket megtalálva pihentek ezen a fáradt, szomorú arcon. Tüdejéből mély sóhajtás tört fel. Vajon mit csináltam rosszul, hol rontottam el? A feleségétől, aki Vallon nemzetiségű volt, még a házasságuk kezdeti évei után elvált. Valójában az volt-e az igazi(?) – vagy nem(?), a mai napig sem tudta felmérni. Fellázadt benne szerelmi önérzete, bár szerette eleinte, de valójában nem volt boldog. Vágyaihoz nem talált igazi partnerre az ifjú asszony személyében. Az ő belga vére más ritmust igényelt, mint amit a túl nyugodt Vallon nő tudott diktálni szerelmi életében, aminek egyenes következménye az elhidegülés, aztán a válás lett. Bár a két népfaj látszólag békében él közös hazájukban, mégis mindegyik büszke anyanyelvére, nemzetiségére. Ez olyan méreteket öltött sokszor, hogyha vallon-társaságban voltak, felesége csak a saját anyanyelvén volt hajlandó beszélgetni. Amiből Bernát semmit sem értett. Bár felesége beszélte a franciát, mégis imponálóbb volt számára, ha férje nem érti a vallonokkal való beszélgetést. Gyermekük nem volt, így a válás viszonylag könnyen ment. Most, hogy egyedül maradt a volt feleség elköltözése után, Bernát csak a hajógyári tervező munkájának élt. Nagy lendülettel dolgozott és minden idejét lefoglalta egy új hajó modell tervezése. Így jobban elviselte az egyedüllét hátrányát. Az új típusú, Herkules névre keresztelt hajó vízre bocsátása után Bernát is részt vett az Atlanti-óceáni próbaúton. Amelynek során kikötöttek Madeira sziget-csoportnál. Itt ellenőrizték a hajómanőverezési lehetőségeit, valamint az új műszaki megoldásokat. Esténként Funchal városi kocsmájában hűsítette gyomrát madeiraborral, és némi kókuszpálinkával. Három hét alatt Madeleine a pincérnő, már rendelés nélkül is tudta, hogy Bernát mit szeret, csak összenéztek és a felszolgálónő, már hozta is a szokásos italt. Egyik este, Madeleine vastagon bepúderozott arca alól lila foltok merészkedtek elő. Bernát kérdésére Madeleine csak vállrándításokkal felelt. Ez nem lehet igaz! Ezek ütésnyomok elmélkedett magában és az esti zárás után megvárta szimpatikus ismerősét, akit megsajnált és nagyon megkedvelt. Madeleine elpanaszolta, hogy férje verte meg éjjel, amikor részegen hazajött. – Sőt még a kislányukat is pofonvágta, amikor a segítségemre sietett. – Ez nálunk gyakori eset, panaszkodott. – Csak szegény Roxánát sajnálom, annyit szenved ez a kislány az apjától. Bernát másnap megismerte Madeleine gyermekét. Igen szimpatikusnak tűnt, már az első pillanatban barátságot kötöttek egymással. A felszolgálónő elmondta bizalmasan Bernátnak, hogy már régen el szeretne válni brutális férjétől, de lehetetlen, mert férje hallani sem akar róla. Így nagyon boldogtalan, sokat szenvednek a gyerekkel együtt részeges, duhaj férjétől. Bernát minden szabad idejét velük töltötte, a kis Roxána szinte mindig a férfi nyakán csüngött. A hajón elvégeztek minden műszaki vizsgálatot és visszaindult Belgiumba. Bernát nagyon sajnálta, hogy el kellett válnia Madeleintől, de megígérte, hogy legelső alkalommal újra eljön. Bernát sokat töprengett a kreolbőrű nővel való kapcsolata kezdetleges kialakulásán, de mindig azzal fejezte be gondolatmenetét, hogy kár ezért a szép nőért, és főleg ezért a bájos kislányért. A szigeten a férj közelében semmi jó nem várhat rájuk. Bernát hazatérte után azon fáradozott, hogy évi szabadságát engedjék egyszerre kivennie, hogy minél előbb Madeleinhez és a szimpatikus kislányához utaz-hasson. Ezt levélben meg is írta, sőt még azt is, hogy szeretné elvinni kislányával együtt Belgiumba. Mire a levéllel elkészült Bernát, úgy vette észre, hogy szerelmes levél lett belőle, de nem bánta. Így legalább Madeleine is észreveszi, hogy ez nem egyszerű vonzódás hozzájuk, ez valamivel több, szeretet, szerelem kibontakozóban. Bernát főleg a gyereket sajnálta, brutális apja verései félelmet, bárgyúságot, rettegést váltottak ki Roxánából. De édesanyja sem volt közömbös számára. Madeleine és kislánya nagy örömmel fogadta, és mint kedves barátot, jótevőt boldogan üdvözölték Bernátot. Madeleine benne látta a jövőt, az egyhangú múlttal való elszakadásnak a lehetőségét. A viszontlátás örömét hármasban ünnepelték meg. Ekkor vetődött fel igazából a kérdés. – Velem jönnétek-e? Ha akarjátok, elviszlek benneteket, messzire! Oly messzire, hogy férjed nem fog megtalálni soha. De ehhez az kell, hogy komolyan gondoljátok, mert egy életre szóló választásról van szó. Vagy én, vagy a férjed! Egy perces néma csend után, hozzátette Bernát. – Egy későbbi időpontban, pedig megindítjuk a válópert. Nagy volt az öröm. Kis Roxána máris indulni akart, csak minél előbb messzi legyen apjától. Madeleine egy búcsúlevelet hátra hagyva távozott lányával együtt a városból. Levelében megírta férjének, hogy nem bír vele tovább élni, Elege van a zsarnoki életből, a verésekből, a részegeskedéseiből, no meg csavargó strici haverjaiból. Úgy döntött, hogy inkább elmegy máshová nyugalomra, békességre vágyik, és nem utolsósorban a lányukat szeretné apai durvaságok nélkül nevelni, tehetségének megfelelő iskolába járatni. Bernát antwerpeni lakásába vitte a kreolbőrű szépséget és szeretett kislányát. Roxánát egy zenei iskolába íratták. A kislány jó tanulónak bizonyult, és hamarosan kiderült róla, hogy balett tehetséggel rendelkezik. Madeleine magára vállalta a háziasszonyi szerepkört és példamutató háztartást vezetett. Bernát keresetéből szépen ki tudtak jönni. Sokat vendégeskedtek, Bernát barátai, kollégái mind meg akarták ismerni a tehetséges Roxánát és nem utolsósorban a szépséges édesanyát. A kislány hamarosan az Antwerpeni balettintézet tanulója lett, szorgalmát, táncérzékét, mely a vérében volt, még az iskola szigorú tanárai is elismerték. Így élték életüket boldogságban, egyetértésben. Bernát ígéretéhez mérten egy pár év elteltével megindította Madeleine válóperét. Egy kicsit nehézkes volt a dolog, a nagy távolság miatt, de azért, másfél év után kimondták a válást. Bernát valójában boldog volt, de nem akart megházasodni. Az első házassága után megfogadta, hogy többet nem nősül, neki elég volt a cirkuszból ennyi. Így nagyon jól megvannak, szépen élnek, nem kell ezt elrontani egy házasságlevéllel. Bernát egyre többet és többet törődőtt Roxána előmenetelével, minden vizsgájára elment, buzdította, serkentette, szorgalmának növelésére. De erre valójában nem is volt szükség, mert Roxána maga a megtestesült szorgalom volt. Anyja gyakran rá szólt – ne ugrálj annyit te gyerek, így is olyan vékony vagy, csak a ruha tart össze! Nem elég, ha a balett órákon ugrálsz, itthon mire jó ez? Bernátot ez nem zavarta, sőt örült, ha a kislány táncolt. Ebből néha nézeteltérés alakult ki közte és Madeleine között, ami nem tartott sokáig. Lassan-lassan, minden gyerekkel való törődést Bernát vállalt magára. Madeleine leginkább saját személye érdekelte, hogy ne unatkozzon. Dolgozni nem járt, csak a házimunka, főzés, na meg a barátnői partik váltak fontossá számára. Madeleine egyre jobban kialakította barátnői társaságát. Bernát ezt eleinte nem bánta, így még többet tudott Roxánával foglalkozni. Így telt el tizenöt év, az egykori kis balerinából balett-táncos lett. Kiválóan sikerültek a vizsgái, jelesre érettségizett. Bernát nagyon boldog volt, Roxána előmenetele volt számára a legnagyobb öröm. Madeleine is örült, de neki az utazásai, barátnői jelentették a boldogságot. Bernát baráti körének nő tagjai ugyan befogadták, bár egy kicsit irigykedtek is rá, hogy Bernát a barátja csupán és munka nélkül, milyen jól megél kedvese mellett. Egy alkalommal autóbusz túrán vett részt Madeleine. Természetesen most is egyedül utazott. Bernát dolgozott, Roxána pedig különböző tánc meghívásoknak tett eleget. Bernátot egyheti egyedüllét után, szomorú távirati hír fogadta! Madeleint, az élettársát autóbaleset érte. Az autóbusz egy kanyarban kisodródott és egy hatalmas fának ütközött, minek következtében többen életüket vesztették köztük az élettárs is. A hír ledöbbentette, Bernát teljesen oda volt. Nem is tudta, hogy fogja Roxánának megmondani a gyászhírt. Roxána elég hamar kisírta magát a halálhír hallatán. Bernát azt hitte, hogy nagyobb nyomokat fog benne hagyni anyja elvesztése, de nem így történt. Meglátszott, hogy az utóbbi években a kapcsolat anya és lánya közt nem volt felhőtlen. A gyászszertartás ugyan megviselte őket, de Bernátot valóban csak az ezt követő hónapok tették próbára igazán. Ugyanis az történt, hogy Bernátnak egy idő után feltűnt Roxána titokzatos viselkedése. Ami abban mutatkozott meg, hogy titkolózni kezdett, nem volt őszinte úgy, mint azelőtt, azt vette észre, hogy a kislány titkol valamit előtte. Kitér kérdései elől. Nem mondja el hol járt, mit csinált. Egyre kevesebb időt igyekszik tölteni nevelő apjával. Azok a régi meghitt beszélgetések, amikre szívesen visszaemlékezik elmaradtak. Pedig még nem is olyan régen az ölébe kuporodva mesélte el a balett órák izgalmas történéseit. Egy alkalommal Bernátot olyan érzés kerítette hatalmába, mintha az ő szeretet lányát, melyet most már teljesen az anyja halála után sajátjának érzett, valaki el akarná venni tőle. A kislánnyal való többszöri beszélgetés sem derített fényt arra, hogy mi történhetett, mi változtatta meg Roxána viselkedését. Bernát hiába igyekezett kedvében járni, egyre kiállhatatlanabbá vált, feleselő, nagyszájúvá nőtte ki magát. Bernát azzal az elhatározással lépet egy alkalommal a kislány szobájába, hogy véget vet ennek a számára kibírhatatlan állapotnak. Illetlenségnek tartotta és soha ilyet nem csinált, de most úgy érezte, muszáj átkutatni Roxána szobáját. Nem is kellett nagyon kutatnia, mert az asztalán megtalálta azokat a leveleket, amitől annyira félt. Négy-öt levél is feküdt az asztalon, Bernát rögtön látta, hogy primitív írással írott levelek ezek! Csak az igazi apja írhatta őket. Igen, haza akarja csalni a lányát! Most már, amikor én felneveltem, taníttattam, művészt csináltam belőle, most akarja az a lezüllött részeges disznó elvenni tőlem. Ez lehetetlen, ilyet nem tehetnek velem! Ha az anyja élne biztos még gondolni, sem merne ilyesmire. És Roxána, ő mit mond? – el akar menni? – azért ilyen hozzám? Hát ezt érdemlem én?! Az anyját elvette tőlem a jó Isten, és most meg a lánya hagy itt engem? Bernát arcán legördültek az első könnycseppek, akár a színházban a függönyök. Igen, akkor is így ejtette könnyeit az arcára, mikor Roxána első sikere után, újra szétnyílt a függöny és az ő nevelt lánya tapsorkán közepette hajlongott a nézők előtt. Igen, akkor azok örömkönnyek voltak, de most fájdalmas, bánatot, sugárzó kínzó könnyek. Aznap este nem szólt Roxánának semmit. Várt, nyugalomra volt szüksége, nem szeretett volna veszekedni. Végül is Roxána már nagykorú lett, úgy sem tudja megakadályozni, visszatartani, ha menni akar apjához a szigetre. Egy pár nap elteltével Roxána maga közölte elhatározását Bernáttal. – Tudod apám téged is szeretlek, de nekem van igazi apám, és vár engem. Szeretnék újra a szigeten élni. Most már ott is van színház, szeretném az én népemnek megmutatni művészetemet! – úgy-e megérted és nem haragszol érte? Hálás vagyok neked, hogy felneveltél, az lett belőlem, ami szerettem volna lenni. Ígérem, sokat fogok rád gondolni, mindig jó voltál hozzám, megértettél és tudom, hogy most is megértesz. – Igen kislányom megértelek, csak az fáj, hogy nem fogom látni, élvezni művészi kibontakozásodat, nem lehetek sikereid részese. Boldogságodban nem osztozhatsz velem. Most mindent kezdhetek elölről. Jöhet a következő hajóút egy másik ismeretlen felé. – Légy nagyon boldog, és azt szeretném, ha nem csalódnál elhatározásodban. Én majd csak kibírom valahogy. Bernátnak hosszú hónapjaiba tellett, míg megnyugodott annyira, hogy kedvvel, odafigyeléssel teljes értékű munkát tudott végezni. A női nem sem csigázta fel túlzottan érdeklődését. Kollégái már régóta cikizték, Bernát, te tulajdonképpen minek is élsz? Nem dohányzol, nem érdekelnek a nők, nem iszol velünk soha, neked már sok pénzed lehet igazán, meghívhatnál egy jó kis férfi bulira. Jókat nevettek rajta, de aztán nem firtatták tovább a dolgot. A hónapok hetei, a heteknek napjai lassan teltek. Bernát nem találta helyét. Most kezdett valójában hiányozni neki Roxána, és volt élettársa Madeleine. Sokat gondolt rájuk, mindig azon törte a fejét, vajon hol rontotta el viszonyát fogadott lányával. Mi válthatta ki benne az igazi apja utáni vágyat. Egyszerűen nem értette, ő az, aki minden áldozatot vállalt, taníttatta, nevelte. A lezüllött apjának, hogy lehetett ennyi év után, ilyen hatása a lányára. Hosszú évekig nem találkoztak. Roxána soha nem is emlegette, most mégis? Vagy talán az anyja hiányzik neki és édesapjához menekült a mama halála után. De miért nem hozzám, morfondírozott magában? Másfél évi önmarcangolás után, a kollégái unszolására elment egy új hajó átadásának ünnepségére. Nem nagy kedvel, de azért hagyta magát rábeszélni. Ezen az ünnepségen, mutatták be a magyar származású román nőnek. Ágnes csinos, fiatal, szőke nő volt, aki a hatalmas hajógyár kulturális életét vezette. Bernát kellemes beszélgető partnert látott csupán Ágnesben, két - három találkozás után már beszervezte Bernátot a kulturális munkába. Ágnes színházat rendezett, dalárdát vezényelt, kiállítást szervezett. Bernátnak nem sok ideje maradt ilyesmivel foglalkozni, de Ágnes nem hagyta, vitte, vezette mindenhova magával. Persze ebben a kollégái is ludasak voltak, akik elmesélték Ágnesnek Bernát bánatát. Ágnes egy bátor, erős, határozott, érett férfit ismert meg barátjában. Tetszett neki a mérnöki tekintélye, őszülő halántéka. A hajógyár tervező részlegét átköltöztették a fővárosba. Bernátnak menni kellett a munkahelyével együtt. Egy félév múlva már Ágnes is Brüsszelben volt. Úgy érezte, hogy megszerette Bernátot, és szüksége van rá. Benne látta a jó barátot, testvért, apát egyaránt. Ágnes már egy jó ideje észrevette, hogy ő sem közömbös a férfi számára, azzal együtt, hogy ő jóval fiatalabb nála. Boldog hónapok következtek számukra. Összeköltöztek. Ágnes igyekezett meleg otthont nyújtani élettársának. Jól kijöttek egymással. Ha Bernát munkahelyi idegességét is hazavitte, fáradságával együtt, Ágnes ezt rögtön észrevette és igyekezet olyan légkört teremteni, hogy Bernát megnyugodjon és kipihenje magát. De az igazi boldogságot az hozta, hogy Ágnes áldott állapotba került. Bernát nagyon örült a hírnek, csak az volt a vágya, hogy fiút szüljön neki Ágnes. Az élettárs sokat töprengett azon, hogy elveteti gyermekét, hiszen Bernát nem akar megnősülni, és mi lesz, ha egyszer csak elhagyja? De ugyanakkor sajnálta, de tudta, ha fiút szül neki biztos, nem fogja elhagyni. Ágnes - vallásos nő lévén - a jó Istenhez fohászkodott, hogy egészséges fiúnak adjon életet. Az Úr meghallgatta kérését és egy gyönyörű szép fiúval áldotta meg. Bernát újra nagyon boldognak látszott, de egy pár hónap elteltével csak Roxána járt fejében, akit még mindig nagyon szeretett. – Hogy is tudott ilyet megtenni, amikor én olyan rendes voltam hozzá, és életem legszebb éveit a vele való törődésre fordítottam! Vajon hol hibáztam el?