A családi szegénység úgy hozta, hogy az első könyvemet negyedik osztályos koromban kaptam. Nem tudom leírni azt az örömet, melyet keresztanyám karácsonyi ajándéka okozott nekem. Mire a könyvemet kiolvastam, osztály kirándulás keretében Egerbe vitt az iskola. Nagyon büszke voltam, hogy olyan várost, várat láthatok, melyet nem tudott a török sereg elfoglalni.
Emlékszem, olyan hatással volt rám az Eger környéki dimbes-dombos vidék a vár látványa, hogy ifjúként barátaimmal kerékpártúrát szerveztünk Egerbe.
Ne értsék félre kedves olvasóim, nemcsak az egri borvidék, a szépasszony völgye, az egri medok vonzása váltotta ki belőlem rajongásomnak ezt a módját. Hanem az a vár, mely nem adta fel magát a nagyravágyó Ahmed pasa seregeinek, aki abban a tudatban élt, hogy a Temesvárt védő Losonczi István után Eger elfoglalása könnyű préda lesz a húszezer fős török seregnek.
Itt kell megjegyeznem, hogy a Felvidék kapujának számító Eger várát Ferdinánd őfelsége csak ígéretekkel halmozta el. Valójában semmi segítséget, de még egy szál katonát sem küldött Eger védelmére. Csupán Oláh Miklós kancellár a vár akkori gazdája imádkozott értük, de ő is csak távolból küldte imáját feléjük. Igyekezett körülvett papjaival, minél messzebb kerülni Egertől.
A környező földbirtokos urak is igyekeztek a vár védőket magukra hagyni, és messziről elkerülni a csata színhelyét.
Eger várának védelmét Dobó István várkapitány, Mekcsei István kiváló vitéz harcos, valamint Bornemissza Gergely hadnagy és bátor szegény legényeiből, főleg hajdúkból álló gyalogos csapata képezte. Ezzel együtt a várvédők harcosai kétezer főre tehetők. De a hazaszeretetük, családi érzelmeik százszorosa volt a légyszámuknak. A győzelembe vetett hitük minden akadályt felülmúlt. A várvédők török ellenes gyűlölete, a hazaszeretettel párosulva, csodákra volt képes.
A török turbánoktól benépesült környék szinte körbe fogta a talpalatnyi szigetet, melyet Eger várának neveztek! Ez a vár százszoros túlerő rohamát, is képes volt visszaverni. A várvédők minden harci módszert, trükköt alkalmazva hárították el a várat ostromló törököket.
Itt kell említést tennem a várvédő hős nőkről, asszonyokról, akik szintén életüket nem kímélve a férfiakkal együtt részt vettek a vár védelmében. A szomszédos falvak asszonyai a legnagyobb ágyútűzben ellátták a harcoló katonákat meleg étellel, és frissítő italokkal. Sebesülteket kötöztek. Mindemellett szurkot melegítettek, forró vízzel, kedveskedtek a felfelé mászó törökök nyakába.
A faltörőkkel felfegyverzett török seregnek éppúgy nem sikerült a várba jutása, mint a töméntelen janicsár csapatnak. Hiába voltak túlerőben, a tüzes labdákkal, a lángoló koszorúkkal, a forró szurokkal, és a legkülönbözőbb várvédő ötletekkel bíró maroknyi sereggel nem bírtak. A közelharcban, létramászásra kiképzett sereg, csak úgy hullt vissza a várfalakról.
A vár negyvennapi ostromát Dobó István és maroknyi serege visszaverte. Ahmed basa tizenkétezer lövedéke sem tudta megtörni, Eger vár omladékos falait. Egykori feljegyzések szerint ötvenezer embert vesztett, a török 1552. október 18-án Ahmed serege megszégyenülve a csúfos vereségtől elvonult Eger alól.
Az, hogy Eger vára nem került Ali basa és Ahmed kezére, az a várvédők, a hazáját mindhalálig hűséges nép gyermekeinek köszönhető. A nép vívta ki Dobó István várkapitány parancsnokságával és tántoríthatatlan hazaszeretettével a győzelmet. Dobó tudta, hogy csak a népre számíthat, földesurakkal szemben. Négyévi várparancsnoksága alatt megszerezte a nép bizalmát, és kellő pillanatban mozgósítani tudta embereit. Mindig ott jelent meg, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
Lesújtott az árulókra, de felismerte azt is kire lehetett számítani. Így talált rá Bornemissza Gergelyre is, akire önálló harci kezdeményezéseket is bízhatott.
Említésre méltó, hogy a környező nemesi rendek sorra elutasítják segítségüket azzal, hogyha Eger várát nem tudják megvédeni, akkor minek vállalták annak védelmét. Ezek a gúnyos szavak, még nagyobb erőt adtak Mekcsei
kapitány helyettesnek és a hűséget esküdő tiszteknek.
Természetes itt is akadtak árulók, összeesküvők, de ezeket a vár piacán felköttette a várparancsnokság.
Mekcsei kapitány helyettes is megsebesült, de buzdító szavai, a fájdalom szavain túl is messzire hallatszottak.
A vár őrségét a 250-fős hajdúk csapata biztosította, ezek is Bornemissza Gergely parancsnoksága alá tartoztak. Gergely félelmet nem ismerő, bátor természetét a vár védelem során, többszörösen is kimutatta. A legnagyobb hőstette közé tartozót, hogy Zoltay és Fügedi tisztek lovasainak fedezete mellett kilencvened magával kitört a tábort verő huszonötezernyi törökre.
Bornemissza Gergely kiváló katonai felkészüléssel, népének mindhalálig hű fia maradt. Évekkel később török fogságba került. Árulásra akarták rávenni, de soha nem lett áruló. Ezért bosszúból akasztófa halállal végezte be. A századvégi jeles végvári bajnokokat az ő példája fűtötte, a hódítok elleni harcokban.
Kovács Jakab felnémeti kovácsmester írta a győzelem után, a jutalmazásokról szóló javaslatában. Dobó dicsérete, legméltóbb magatartást tanúsította, bátrabb volt mindenkinél. Tinódi Sebestyén méltón jegyezte fel hírüket.
„Mennyit jártam minden széles világban,
Sok várakat vívtam sok országokban,
Jobb vitézökre sem találtam házban,
Mint az rossz akolnak vélt Egör várában.”
Ez az első könyvem, és a legkedvesebb irodalmi emlékem.